Az egykori magyar Demokratikus Ellenzék tagjai, hívők és nem-hívők, az 1989 előtti kommunista jogsértések ellen tiltakozva mindig kiálltak azokért, akiknek hitéletét politikai korlátozás érte. Az állam által akkor elismert egyházak vezetői hallgattak, talán csak kényszerből.
Akárcsak a kommunista korszakban, a március 1-én életbe lépő egyháztörvény kizár legalább száz felekezet az egyházak közül, súlyosan korlátozza jogaikat, megalázza híveiket, lerombolja iskoláikat, megfosztja intézményeik segítségétől a társadalom kiszolgáltatottjait.
Ma is tiltakozunk, ám tiltakozásunkra nem lenne szükség, ha a bevett egyházak részéről nem fogadná a múltbelihez hasonló hallgatás az önkényes, nyíltan politikai diszkriminációt.
Kérdezzük az új törvény által most kiváltságokban részesített felekezetek vezetőit: nem érzik-e szükségét, hogy kiálljanak azok mellett, akiket e törvény hitbeli földönfutókká tesz? Nem találnak-e vallási, jogi, emberi jogi, emberiességi, vagy bármely más alapot ahhoz, hogy hangjukat hallassák a politikai diszkrimináció ellen? Milyen tanításban részesítik híveiket, ha világi számítások alapján térnek ki a morális felelősség elől?
Talán az téveszti meg őket, hogy az Alaptörvény formálisan hitet tesz a vallásszabadság mellett? De hiszen ezt a hamisságot követte el a kommunista alkotmány is. Valójában akkor is az uralkodó párt döntött arról, mely felekezetek kaphatják meg az egyházi elismerést; s a párt döntése ellen ugyanígy nem volt helye jogorvoslatnak.
A diszkriminációval sújtott egyházak között van metodista, evangéliumi, karizmatikus, adventi, reform-zsidó, buddhista és számos más gyülekezet. Mi sem példázza jobban a törvénnyé ütött önkényt, mint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség sorsa.
Más kitaszított felekezetekhez hasonlóan oktatási és gondozási hálózatot tart fenn, több ezernyi mélyszegénységben élő gyermek, hajléktalan és idős ember számára nyújt oltalmat, s már a rendszerváltás előtt főiskolát hozott létre.
Vezető lelkésze, Iványi Gábor a kommunista vallásüldözés ellenében szolgálta a híveket. A jelenlegi miniszterelnök és felesége első gyermekeit még Iványi Gábor keresztelte. Őt hívták temetni, amikor a jelenlegi házelnök, Kövér László édesapját vitték a temetőbe.
Vajon kell-e a mai egyházi vezetőknek ismét a hatalmon lévők szeszélyéhez igazodniuk? Miért ütnek hallgatással pecsétet arra, hogy Iványi Gábor ma persona non grata, egyházát pedig megfosztják jogaitól, mert ellenzi az utcán élő hajléktalanok megbüntetését, s ma is kiáll emberjogi és szociális ügyekben, az embertelenség minden formájával szemben?
Reméljük, hogy az elismert egyházak vezetői, akik számára talán kedvezőnek tűnik a mai, igencsak a mulandóságnak szóló törvény, megfontolják hallgatásuk következményeit. Hiszen ez a keresztül-kasul alkotmányellenes törvény őket is kiszolgáltatott helyzetbe hozza majd. Éppen úgy, ahogyan ez 1989 előtt történt.
Ara-Kovács Attila
Dalos György
Demszky Gábor
Haraszti Miklós
Hodosán Róza
Kenedi János
Konrád György
Kőszeg Ferenc
Magyar Bálint
Mécs Imre
Radnóti Sándor
Rajk László
Szilágyi Sándor
